Mi a baj a természetvédelem és a környezetvédelem kifejezésekkel? Hogyan hordozzuk magunkban az őstengert a mai napig mindannyian? Hány különböző élőlény járul hozzá ahhoz, hogy megehessünk egy szendvicset? Van-e időnk a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra? Miért fontos a gyártók felelőssége és az edukáció? Dr. Szabó István tanszékvezető, egyetemi docens kérdésfelvetései és az azokra adott válaszai elsőre meghökkentőnek tűnnek, de sajnos túl logikusak ahhoz, hogy kételkedhessünk az igazságukban. Hankó Gergely után a hazai környezetvédelem újabb fontos személyisége adott interjút a Körkörös.hu-nak.

Dr. Szabó István már fiatal kutatóként foglalkozott az ún. csővégi, főként szénhidrogén-szennyezésekkel, jelenleg pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet Környezettoxikológia Tanszékének tanszékvezetőjeként, egyetemi docenseként fogja össze a kutatásokat, többek között a környezeti mikrobiológia, az alkalmazott- és környezettoxikológia, illetve a mikroműanyag-felületeken megtelepedő (plasztiszférikus) mikroba közösségek kutatási területen. Rendszeres szereplője szakmai konferenciáknak, előadásokat tart szinte minden generációnak, gyakran szerepel tudományos műsorokban. A kutatás-fejlesztés mellett feladatának tartja a tapasztalat, tudás átadását, a tudományos tájékoztatást is.

Dr. Szabó István már fiatal kutatóként foglalkozott az ún. csővégi, főként szénhidrogén-szennyezésekkel, jelenleg pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet Környezettoxikológia Tanszékének tanszékvezetőjeként, egyetemi docenseként fogja össze a kutatásokat, többek között a környezeti mikrobiológia, az alkalmazott- és környezettoxikológia, illetve a mikroműanyag-felületeken megtelepedő (plasztiszférikus) mikroba közösségek kutatási területen. Rendszeres szereplője szakmai konferenciáknak, előadásokat tart szinte minden generációnak, gyakran szerepel tudományos műsorokban. A kutatás-fejlesztés mellett feladatának tartja a tapasztalat, tudás átadását, a tudományos tájékoztatást is.

Körkörös.hu: Hogyan került kapcsolatba a környezetvédelemmel, a szennyezésekkel?

Az egyetem elvégzése után egy hazai környezetvédelmi cég tudományos munkatársaként üzemanyag-töltőállomások átépítésekor tapasztaltam, hogy ezek a technológiák a sok éves használat alatt általában hagynak maguk után kisebb nagyobb szennyezéseket a környezeti elemekben. Már ott megdöbbentő volt látni, hogy még egy viszonylag kicsi, a környezetbe jutó olajmennyiség is milyen mértékben képes elszennyezni a felszín alatti vizeket és a talajt. Nem véletlen, hogy a világon az eddig ismert szennyezett területek több mint a feléért az olajszennyezések a felelősek. Az egyetemen fiatal kutatóként a környezeti szennyezések felszámolásának vizsgálata volt a legfontosabb vizsgálati feladatom: főként a szénhidrogén-szennyezésekre koncentráltunk, olajszennyezések biológiai kármentesítése kapcsán.

Körkörös: Hogyan lehet semlegesíteni, kármentesíteni az elszennyezett területeket?

A kármentesítések során gondoskodni kell a kitermelt veszélyes hulladéknak minősülő szennyező anyagról, amelyet még évtizedeken át biztonságosan tárolni kell. Vannak azonban olyan mikrobák: baktérium és mikroszkopikus gomba csoportok, amelyek akár e tárolás során, vagy a helyszínen is segíthetnek a szennyeződések felszámolásában. A biológiai módszerek alkalmazásával, ideális esetben, a mikroorganizmusok úgy bontják le a szennyeződéseket, hogy elvileg nem marad a környezetre káros anyag (hanem lényegében csak szén-dioxid és víz). Mindehhez persze az szükséges, hogy a bomlási folyamat tökéletesen végbe menjen, és hogy keverékben, az úgynevezett konzorciumban, lévő baktériumok „szeressék” egymást, vagyis ne gátolják egymás növekedését.

Körkörös: Hogyan juttatják el a baktériumokat a szennyezett területekre?

A baktériumokat többféle módon, például injektálás útján juttatjuk a szennyezett területre, de ezt meg lehet oldani monitoringkutakon keresztül, vagy akár drén rendszerekkel is, illetve becsöpögtetve a vizet a felszín alá. Bárhogy is kerülnek a baktériumok a terepre, ott már van egy működő, kialakult bakteriális közösséggel, egy kialakult élő rendszerrel találkoznak. Mindig kérdés tehát, hogy a mi mikrobáink új szereplőként hogyan működnek majd a közösségben. A baktériumainknak a laboratóriumban kifejezetten jó dolguk van, úgy is mondhatom, hogy elkényeztetjük őket, és így nem biztos, hogy külső területen egy új közösségben is ugyanígy tudnak majd dolgozni a szennyezések lebontásában. Arra is nagyon kell figyelni, hogy a szennyezések biológiai bontása során milyen metabolitok, bomlástermékek maradnak hátra. Itt jön be a kutatási területünkön a toxikológia. Akkor vagyunk eredményesek, hogyha nem csak azt állapítjuk meg a kémiai analitikai módszerekkel, hogy a kívánt szennyeződés valóban eltűnt, hanem meggyőződünk arról is, hogy a bontás végén nem jött létre semmilyen más, az élő szervezetekre nézve károsító hatású anyag sem. Az analitikának és a toxikológiának tehát itt kéz a kézben, egymást kiegészítve kell járnia.

Körkörös: Elképzelhető, hogy ezek a baktériumok túlszaporodnak, és éppen ezáltal jelentenek majd újabb, nem várt problémát?

Megnyugtatásképp mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a bakteriális világ óriási – ami kis közösségben változást is okoz, az a nagy számok törvénye alapján valószínűleg a nagy rendszerben előbb-utóbb kiegyensúlyozódik. Azzal a mennyiségű baktériummal, amit mi a talajoltással kijuttatunk a helyszínekre, valószínűleg hosszú távon nem befolyásoljuk károsan ezt a természetes egyensúlyt. Ahogy fogy a szennyező szénhidrogén, amelyet az általunk kijutatott labori törzsek a bontással előnyükre tudnak fordítani, visszaáll az egyensúly.
Az olajszennyezések biológiai beavatkozásánál több módja is van annak, hogy a bontó baktériumokat a helyszínen felszaporítsuk. Van, hogy megvizsgáljuk a helyszínen lévő közösséget, és azt látjuk, hogy olajbontók is vannak köztük, azokat elkezdjük támogatni, például levegő injektálással. Sajnos előfordulhatnak közöttük olyan baktériumok, amelyek egyszerre jó olajbontók, de egyben kockázatosak az emberi egészségre. Ezért mi főként saját magunk által izolált és biztonságos baktériumtörzseinket alkalmazzuk a kárhelyeken. Az oltóanyag alkalmazásakor ugyanis az egyik legfontosabb feltétel, hogy azzal további (pl. biológiai) kockázatot nem okozhatunk.

Körkörös.hu: Működhet ez a módszer a műanyagoknál is??

Ma csak annyit tudunk, hogy vannak olyan baktériumok, amelyeknek bizonyos enzimeik képesek ezeket a hosszú mesterséges polimerszerkezeteket valamilyen módon megbontani. Az egyik nem olyan régen leírt baktériumfaj például képes a PET bontásra (az Ideonella sakaiensis baktériumfaj petáz enzime felbontja a polietilén-teraftalát rendszerét), de más típusú polimer szerkezeteket nem degradál. Márpedig a műanyag elnevezés igen sokféle anyagot takar: PET, polipropilén, polietilén, hogy csak a legnagyobb mennyiségben előállított anyagtípusokat említsem. További probléma, hogy a piacon lévő műanyagtermékek adalékanyagokat is tartalmaznak, amelyeket már ugyancsak nem biztos, hogy lebont az adott baktérium. Az elmúlt években mi az egyetemen azt kezdtük el vizsgálni, hogy a műanyagok felületén milyen típusú bakteriális közösségek vannak, így hasonlóan az olajjal szennyezett helyszínekhez, a szennyezőhöz adaptálódott mikrobákat izoláljuk és próbáljuk felmérni esetleges bontó képességeiket.

Körkörös: A tanszék egyik legfontosabb feladata a szennyezők toxikus hatásainak meghatározása különböző fejlettségű élőlények szintjein. Miért?

A magasabb evolúciós fejlettségi szinten álló kísérleti alanyoknál jól látjuk, mi történik, például a humán kísérletek emlős modelljeiben jól felismerhető, ha például a kísérleti patkány beteg lesz vagy elpusztul. Az alacsonyabb szinteken álló szervezeteknél azonban ezt már nem ilyen egyszerű eldönteni. A laboratóriumi módszereink közül a legalacsonyabb taxonómiai szint a sejttenyészetek vagy a baktériumok szintjén bekövetkező változások nyomon követése. A széles körben használt Aliivibrio fischeri baktérium például fényt bocsát ki, amikor„jól érzi magát”. Ha toxikus anyagokkal találkoznak, ezt az energiát védekezésre fordítják, nem a világításra. A fényintenzitás csökkenéséből tehát következtethetünk a számára káros/mérgező anyagok jelenlétére. Az intézetünkben a teljes vízi ökoszisztéma kulcsszervezeteit képesek vagyunk vizsgálni. Az említett tengeri baktériumvizsgálataink mellett van édesvízi algatesztünk, vízibolha, azaz a Daphnia vizsgálatunk, amely a hazai halak alapvető tápláléka, sőt a szennyezőanyagok és szennyezések hatásait tudjuk halakon is vizsgálni.

Körkörös: Miért pont a víz? Miért olyan jó közeg és indikátor ez az elem a toxikológia szempontjából?

Az élet a földtörténet során a tengerekben alakult ki. Legelőször ott, ahová nem jutott le az akkor bolygót bombázó UV-sugárzás. Itt a vízben tehát egy rendkívül komplex egymással szorosan összekapcsolódó élővilág alakult ki egy viszonylag stabil környezeti körülményeket biztosító közegben. A tengervízben fejlődött ki az élet és az akkori állapotok máig ható elsődleges fontosságát mutatja az is, hogy minden sejtünkben hordozzuk az egykori őstenger koncentrációját. Tulajdonképpen nem is hagytuk el teljesen az őstengert, magunkkal vittük a vizét! Becsomagoltuk a testünk burkába, és kihoztuk a szárazföldre! A bőrünkön belül, a szervezetünkben óriási mennyiségű víz van, és erősen próbálunk védekezni az ellen, hogy ebből a vízből, vagyis a testfolyadékból sokat veszítsünk! A víz tehát nagyon sok mindent megmutat nekünk. Nem véletlen, hogy az édesvíz minősége, vagy annak hiánya mind a természetes környezet, mind az emberi társadalom szempontjából kiemelten fontos kérdés!

Körkörös: Az imént említetten túl mik most a környezetvédelem legfontosabb kihívásai?

Mindenekelőtt úgy gondolom: a környezetvédelem egy kifejezetten rossz elnevezés. Hiszen mit is védünk? Semmi mást, mint az emberi egészséget, a Homo sapiens hosszú távú fenntarthatóságát a Föld nevű bolygón! A környezetvédelem tehát egy konzerváció biológiai program, amelynek központjában az ember, mint veszélyeztetett faj áll. Még furcsább azonban az a környezet-, vagy ha tetszik az embervédelemben, hogy ezt a fajt leginkább saját tevékenysége veszélyezteti. Miközben úgy próbáljuk alakítani a környezetünket, hogy a vizeket, a levegőt, a talajt, hogy az az emberi egészséget és társadalmat legyen képes hosszú távon fenntartani, környezeti szennyezéseket okozunk, amelyek mind a saját, mind a velünk együtt élő szervezetek megmaradását kockáztatják. A környezeti szennyezőanyagok esetében a jogszabályokban a határértéket úgy határozzák meg, hogy elsősorban az emberi az emberi egészséget veszélyeztető koncentrációkat veszik figyelembe. Ezzel együtt feltételezzük, hogy ha valami az emberre nem káros, az valószínűleg a velünk együtt élő szervezetek számára is megfelelő.
El kellene tehát ismernünk, hogy a környezetvédelem, sőt a természetvédelem is egy olyan emberközpontú filozófia, amelynek lényege az emberi faj földi fenntarthatóságának megőrzése. Ha innen indulunk ki, akkor közgazdasági szempontból már sokkal nehezebb háttérbe állítani ezt az ügyet. Sokszor halljuk azt, hogy a gazdasági növekedés gátja a környezetvédelem, hogy ez csak „a gazdag országok hobbija”. Próbáljuk a környezetvédelem helyébe az embervédelem elnevezést tenni és azonnal rájövünk, hogy ez a fajta gondolkodás csak rövid távon lehet igaz, de hosszú távon biztos, hogy nem.

Körkörös: Tehát fontos odafigyelni a szennyezések rövid távú hatásai mellett a hosszú távon bekövetkezőkre is?

A kockázatos anyagok szennyezései nem feltétlenül pusztítanak el minket azonnal, de meglökhetnek egy dominót, és nem tudjuk, mi vagy ki lesz a sor végén. Azt látjuk a toxikológiai vizsgálatainkban, hogy vannak bizonyos változások, amelyek hosszú távon és az ökoszisztéma nem célzott elemeiben fejtik ki a hatásukat, és ezeket a hatásokat gyakran egyáltalán nem ismerjük. Ilyen hosszútávú hatásoknak köszönhető valószínűleg, hogy egyes krónikus (pl. rákos, vagy szív- és érrendszeri) megbetegedések előfordulása olyan jelentős.
Jelenleg a humán kockázatelemzéskor mindig három lehetséges utat vizsgálunk: mi kerül a testünkbe a szánkon keresztül, mit lélegzünk be, és mi jut a szervezetünkbe a bőrünkön át. Leginkább a covid óta tudjuk, hogy létezik egy negyedik kockázati útvonal is: a természetes szociális hálózat hiánya szintén károsíthatja az egészségünket.
És vajon hány fajtól függ az életünk? Mennyi különböző élőlény járul hozzá ahhoz, hogy összeállítsunk és elfogyasszunk például egy szendvicset? Szinte megszámlálhatatlan szervezet együttműködése szükséges ahhoz, hogy mi emberek a jelenlegi színvonalon tudjuk élni az életünket. Ez a komplexitás, ez az a hálózat, amelyet egyre több kutatótársam próbál jobban megérteni és amelyről nem is tudjuk, hogy a kulcsfajok (pl. beporzók) veszélyeztetésével milyen könnyen meg lehet borítani. A profitközpontú, lineáris és sok hulladékkal járó ipari tevékenységünknek köszönhetően a természetes környezetbe folyamatosan kerülnek ki szennyező anyagok, és ma szinte egyáltalán nem tudjuk, hogy ezek milyen szinten támadják meg az ökoszisztéma ezen hálózatait.

Körkörös: Mit lehet tenni a veszélyek elhárítására?

Az elmúlt időszakban a világ nagy ipari katasztrófái és szennyezései megmutatták: határérték-szabályozókkal nem feltétlenül lehet rávenni a cégeket arra, hogy valamit önállóan cselekedjenek, hiszen egy klasszikus kapitalista berendezkedés vállalat fő célja a profitmaximalizálás. Ha egy anyagot, hosszú évek vizsgálatait követően tiltó listára tesznek, már másnap lesz helyette másik, amelynél újra elölről kezdődik a vizsgálati folyamat. Véleményem szerint több szabályozó erő együttműködése szükséges a cél okszerű megvalósításához. Egyrészt a független tudományos kutatási eredmények, amelyek az adatokat adják a kockázatok elemzéséhez. Aztán ott vannak a döntéshozók, akik valamilyen módon rákényszeríthetik a változást az ipari szereplőkre. A demokratikus rendszerekben pedig az egyik legfontosabb erő az emberek véleménye, akarata és a civil szervezetek hozzájárulása. Nem olyan régen a WWF az egyszer használatos műanyageszközök betiltásáról szóló kezdeményezése például olyan méretű online szavazási hullámot indított el, ami már a politika számára is értelmezhető tömegnek bizonyult (hiszen ez utóbbi a felemelt kezek számából ért), amit hamarosan döntés is követett. Fontos tehát, hogy valós eredményekre alapozva az állampolgárok felismerjék, hogy probléma van, hogy ezt orvosolni kell, és hogy ők képesek tenni ennek érdekében.

Körkörös: Igaz lehet ez a különböző visszaváltó rendszerek használatára? A Mohu italcsomagolási rendszere már működik. Ön szerint elképzelhető valami hasonló szisztéma például az ételrendelések egyszer használatos csomagolósainál is?

Minden megoldás jó lehet, ami hozzájárul a káros környezeti hatások mérsékléséhez. Lehet az egy apró változás is, de nagyon fontos, hogy azt az emberek akarják, szeressék végezni és megértsék, hogy miért fontos, amit tesznek. Ehhez tájékoztatni és oktatni szükséges, valamint minél szélesebb körben bevonni és/vagy érdekeltté tenni őket.

Körkörös: Az emberi faj alaptulajdonsága a kíváncsiság, a fejlődés, növekedés vágya. Ezzel ugyan sokat ártunk a környezetünknek, de talán a megoldást is magunkban hordozzuk, azaz előbb-utóbb kitaláljuk azokat a mentesítő technológiákat, amelyeknek köszönhetően eltűnhetnek például az úszó műanyagszigetek az óceánokból…
A kérdés csak az, hogy van-e rá időnk. Egy, az ember számára élhető bolygót ismerünk jelenleg. Itt a környezet szennyezettségében, az urbanizáció mértékében, az emberiség számának növekedésében vagy a klímaváltozás problémájában bekövetkező változások mára nagyon-nagyon gyorsan zajlanak. Korábban például a klímaváltozás tekintetében néhány tízmillió év állt az élőlények rendelkezésére az alkalmazkodásra. Most a földi éghajlat, vagy a környezeti elemek szennyezőanyag-terheltsége 100 éven belül változott meg drasztikusan, aminek következményeiről nagyon keveset tudunk.

Körkörös: Vajon képesek vagyunk-e meghaladni a saját természetünket?

Manapság a környezet- és természetvédelemi problémák megoldását leginkább az ember sajátos gondolkodása gátolja: az apátia, az aktív részvétel elutasítása, a tudatlanok elismerése, a megalapozatlan információk tényként kezelése, a (minél többet) fogyasztói társadalom kényszere. Csányi Vilmos etológus professzor egy beszélgetésben azt mondta, hogy az első dolog, amit be kellene tiltani, az a reklám. Ezzel egyet tudok érteni. A fogyasztói társadalom célja ugyanis, hogy többet akarjunk annál, mint amit a földi lehetőségek elbírnak.

Azt kellene megérteni, hogy ehhez (jelenleg) nincs egy másik bolygó, növekedni, többet fogyasztani tehát csak más, vagy mások, illetve az ökoszisztéma kárára lehetséges. Úgy gondolom, hogy a gyártóknak sokkal nagyobb felelősséget kell vállalniuk a megoldásban. Emlékezzünk: az embervédelem nem lehet a gazdasági növekedés gátja! Az újrahasznosítási költségekhez Európában persze hozzájárulnak a cégek is, de a hulladékgazdálkodás terheit így is főleg azok fizetik meg, akik használják a termékeiket. Fontos tehát, hogy a gazdálkodás eddigi gyakorlatát át kell alakítani a hosszú távú környezeti hatások figyelembevételével. Végül pedig a lehető legtöbb energiát kell az oktatásba fektetni: kisgyerekkortól tanítani kell a társadalmat a környezeti felelősségre!