Az irodai, otthoni munkavégzés miatt egyre több készételt rendelünk. Elképzelhető, hogy a jelenleg alkalmazott, eldobható, környezetszennyező és az egészségre is veszélyes műanyagok helyett közösen használjunk bizonyos edényeket, ahogy a nagyvárosokban ezt tesszük már évek óta a kerékpárokkal, elektromos rollerekkel, autókkal? Talán meglepően hangzik, de az edénymegosztás lényegében egyidős az emberi civilizációval. Magyarországon is találunk rá példát a századforulón és a 21. század elején is: ilyen volt az egyik legjobban működő budapesti ellátási lánc, a Központi Tejcsarnokhoz köthető tejszállítás, illetve az egy évtizede bevezetett Varga-palackok sikertörténete. Működhet mindez ma is? Kiválthatja az edénymegosztás a környezetszennyező műanyagokat az ételszállítás területén is? Mi kell hozzá? A Körkörös.hu összeállításából kiderül.

A cikk legfontosabb gondolatai röviden:

• A menzákon, éttermekben is osztozunk a tányérokon
• Az emberi közösségek az ősidőktől kezdve közösen használták az edényeket
• A paraszti társadalomban is alkalmazott ételhordók a közös edényhasználat egyfajta előképének tekinthetők
• A Budapesti Központi Tejcsarnok tejesedényvisszaváltó rendszere egyedülállónak számított a századfordulón
• A közelmúlt jó példája: a Varga-palackok sikersztorija
• Néhány szó a biciklimegosztásról
• Az egyszer használatos műanyagok kiváltására többek között megfelelő logisztikára, az edények mosására, fertőtlenítésére van szükség

Többször osztozunk a tányéron, mint gondolnánk…

Közösen használt tálak, tányérok… A 20. és 21. század élelmiszerbiztonsági és higiéniai alapvetésein felnőve ez a gondolat első hallásra talán sokunkat meglep. Nem is beszélve arról, hogy a gyorséttermek és az ételrendelések jelenlegi rendszere lényegében arra „szocializált” minket, hogy az ételcsomagolásra úgy tekintsünk, mint ami csak a miénk, ami „szűzen” érkezik hozzánk, hogy aztán az egyszeri használat után rögtön el is dobjuk.
Ilyenkor talán azt is elfelejtjük, hogy a hagyományos éttermekben, menzákon voltaképpen minden egyes alkalommal osztozunk az edényeken az összes vendéggel, aki valaha az adott vendéglátóipari egyégben étkezett, vagy aki oda a jövőben betér. Mindez azt jelenti, hogy egy bizonyos (sokszor igen széles) közösség rendszeresen ugyanazt az evőkészletet használja. Még a mai modern életünkben is előfordul tehát, hogy nem csak a családokon belül osztozkodunk a tányérokon.

Kezdetben természetes anyagokat használtak kezdetleges edényekként.

Mezopotámiában már tányért, Egyiptomban pedig fejlettebb konyhai eszközöket (agyagedényeket, serpenyőket, fazekakat) is alkalmaztak. Az ókori Rómában az étkezésekkor egy közös, nagy tálat helyeztek az asztal közepére. A kisméretű csészékben különféle mártásokat szolgálták fel, ezeket is közösen használták, ebbe mártogatták a húsfalatokat és a párolt zöldségeket.
A fémeszközök a középkorban terjedtek el az ónból vagy ezüstből készült tányérok, amelyeket természetesen ugyancsak közösen használtak. A kerámiaeszközök a reneszánsz korszakban jelentek meg, az ipari forradalom idején pedig számos más háztartási eszköz mellett elindult a tányérok tömeggyártása is.

A Magyar Néprajzi Lexikonban azt olvassuk, hogy a magyar paraszti étkezésben a kanál általában személyi tulajdon volt (sokszor tulajdonjegyet is vésték rá), ahogy a kés is fontos személyes evőeszköznek számított, ezeket az emberek magukkal vitték a vendégségekbe, lakodalmakba is, a tányérokat és tálakat azonban feltételezhetően közösen használták.

Hogyan zajlott mindez a múltban?

Az őskorban mind a főzési technikák, mind pedig az eszközök meglehetősen egyszerűek voltak: kődarabokkal aprították az élelmiszereket, amelyeket nyersen, főzve vagy sütve fogyasztottak el, a kezdetleges edényeket (természetes anyagokat, például nagy leveleket, lapos köveket vagy akár kenyérdarabokat) közösen használták.

Kezdetben természetes anyagokat használtak kezdetleges edényekként.

Mezopotámiában már tányért, Egyiptomban pedig fejlettebb konyhai eszközöket (agyagedényeket, serpenyőket, fazekakat) is alkalmaztak. Az ókori Rómában az étkezésekkor egy közös, nagy tálat helyeztek az asztal közepére. A kisméretű csészékben különféle mártásokat szolgálták fel, ezeket is közösen használták, ebbe mártogatták a húsfalatokat és a párolt zöldségeket.
A fémeszközök a középkorban terjedtek el az ónból vagy ezüstből készült tányérok, amelyeket természetesen ugyancsak közösen használtak. A kerámiaeszközök a reneszánsz korszakban jelentek meg, az ipari forradalom idején pedig számos más háztartási eszköz mellett elindult a tányérok tömeggyártása is.

Az ókorban jelentek meg a tálak, tányérok és más fejlettebb konyhai eszközök

A Magyar Néprajzi Lexikonban azt olvassuk, hogy a magyar paraszti étkezésben a kanál általában személyi tulajdon volt (sokszor tulajdonjegyet is vésték rá), ahogy a kés is fontos személyes evőeszköznek számított, ezeket az emberek magukkal vitték a vendégségekbe, lakodalmakba is, a tányérokat és tálakat azonban feltételezhetően közösen használták.

A közös edényhasználat egyfajta előképének is tekinthetők az ételhordók is. Ugyancsak a Néprajzi Lexikon tanúsága alapján az asszonyok különböző cserépedényekben, korsókban és fazekakban vitték az ételt a mezőn dolgozó családjuknak. A nehezen szállítható edényeket, a fületlen ételhordó cserépfazekakat kis hálókban, kendőkben szállították. A cserépfazekak kiszorulásával egyidejűleg terjedt el a zománcozott ételhordó csaknem az egész magyar nyelvterületen. Ez a gyári termék több méretben (1–6 liter), fedővel, lehajtható fülpánttal készült a 19. század derekától. Levest, főzeléket, tejet hordtak benne a mezőn és távoli munkahelyen dolgozó családtagok számára.

Két remek hazai példa az edénymegosztásra: tejszállítás a századfordulón, Varga-palackok a közelmúltban

A Budapesti Központi Tejcsarnok 1883-tól 1942-ig működött rendkívül sikeresen, már a századfordulón naponta több, mint tízezer liter tej került fél- és egyliteres palackokba, amelyeket gumidugóval és bélyegzett ólompecséttel látták el. „A tejes edényeket forró gőzzel, meleg és hideg vízzel és lúggal, az ónozott edényeket gépekkel, a palackokat szintén lúgos, meszes oldatokkal, később többször friss vízzel és kefékkel tisztították” – írja a Wikipédia, amelynek szócikkéből az is kiderül, hogy a 19. század végén egész Európában itt palackozták a legtöbb tejet.

A Honismert folyóirat 1984-es kiadásában Várhidy Imre azt írja, hogy a Központi Tejcsarnok 1910-ben már 64 fióküzemet üzemeltetett, és 70 lovaskocsival bonyolította a házakhoz való tejszállítást. „A lovaskocsikra csak kifogástalan porcelán dugóval és ólomplombával elzárt tejszállító edényeket lehetett felrakni. A tejcsarnok külön felhívást intézett a háziasszonyokhoz azért, hogy a maguk vagy megbízottjuk által átvett tejesedények ólomzárát minden alkalommal ellenőrizzék. 

A tejtermékes üvegeket csak az kaphatta meg, aki a „betétet ” is kifizette.

A Varga Pincészet ma évi tizenötmillió eladott palackjával az egyik legjelentősebb hazai borászat. A saját betétdíjas rendszer kialakítása a legmerészebb, egyben legsikeresebb innovációjuk volt. Varga Péter borász a Körkörös.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy a hazai borászatok közül 2013-ban elsőként bevezetett saját betétdíjas rendszerükhöz könnyen megkülönböztethető és gyorsan beazonosítható üvegekre volt szükség: ekkor kelt életre az üveg nyakán kidomborodó logóval díszített, számtalan alkalommal újratölthető Varga-palack, az évi 15 millió palackos forgalmuk 90%-át ezekkel az üvegekkel bonyolítják. A palackok 80 %-át gyűjtik vissza, azokat 40-50-szer lehet újratölteni.

Az ellenőrzést a világ legnagyobb elektronikus ellenőrző rendszereket gyártó cége végzi, a palackról a mosás után például három különböző szögben készítenek felvételt, a számítógép kiértékeli, hogy van-e kopás, hajszálrepedés, vagy bármi olyan probléma a palackon, ami miatt nem mehet tovább – a problémás palackokat a berendezés szelektálja. A piac rendkívül jól reagált, leginkább annak köszönhetően, hogy a betétdíjjal járó árnövekedés nem volt annyira nagy, hogy ne fogadják el az emberek, viszont volt annyira motiváló, hogy visszahozzák a palackokat (a 0,75-ösnek ma 150, a másfél literesnek pedig 250 Ft a betétdíja). A kereskedelem pedig azért szerette meg a Varga-palackot, mert sok más közösségi rendszerrel szemben itt nem okozott problémát a palackok felhalmozódása, az elszállítás a mai napig zökkenőmentesen zajlik.

Edénymegosztás – működhet ma is? Mire van hozzá szükség?

Amint a cikkben a teljesség igénye nélkül felvillantott történelmi példákból is látszik, az edények közös használata lényegében végig kíséri az étkezési kultúránkat, a megfelelő előkészítéssel és körültekintéssel pedig a mai modern társadalmakban is lehet sikeresen működő edénymegosztó rendszereket üzemeltetni.
De mégis hogyan lehetne kiváltani az egyszer használatos műanyagokat az ételrendelések szisztémájában? A 21. században ehhez mindenekelőtt megfelelő logisztikára, az edények mosására, fertőtlenítésére, minőségellenőrzésére, illetve azok visszajuttatására van szükség az ételszállítási körforgásba. Így az edények az étel szállítására alkalmas, többször felhasználható eszközzé, ha tetszik: szolgáltatássá válnak, és nem a használat után eldobott, környezetszennyező csomagolássá.
A fenntartható, körforgásos gazdaság elveinek és gyakorlati megvalósításának teljes mértékben megfelelő rendszer elemeiben hasonlatos lehet a már említett kerékpármegosztó rendszerhez, amelyek környezetkímélőek és erőforráshatékonyak.
A már évtizedek óta elfogadott és bevált visszaváltási rendszerekből (sörösüveg, gázpalack) kiindulva a 21. század műszaki, IT lehetőségeit is fel lehet használni edénymegosztás során rendszer létrehozásához.
Ahhoz ugyanis, hogy ezeket az edényeket újra lehessen használni, hogy azok visszaválthatóvá váljanak, egyedi azonosítóval kell rendelkezniük. A működtetésre, követésre, használati díj fizetéséhez egyedi informatikai rendszer; az összegyűjtésre, mosásra, minőségellenőrzésre, selejtezésre, ételhulladék-kezelésre pedig a megfelelő, innovatív műszaki megoldásokkal ellátott gépek, berendezések szükségesek.

A műanyagszennyezés korunk egyik legfontosabb környezetvédelmi problémája. Az egyszer használatos eszközök csökkentésére, kiváltására azonban van lehetőség.