A műanyag sikerének titka a kémiai szerkezetében kereshető, ez az, amiért stabil és ellenálló, de éppen ez a tulajdonsága okozza korunk talán legnagyobb globális környezetvédelmi problémáját is, nevezetesen a műanyagszennyezést. A mikroorganizmusok ugyanis nem tudják lebontani, tápanyagként hasznosítani a plasztikokat, amelyek a kémiai folyamatokkal szemben is rendkívül ellenállóak.

A műanyag tehát nem bomlik le, viszont fizikailag aprózódik, a környezetben egyre kisebb darabokra esik szét, végül mikroszkopikus méretűvé válik, ám ugyanúgy műanyag marad, még ha gyakorlatilag láthatatlan is.

A mikroműanyag

A mikroműanyagok felszíni vizeinkbe és az óceánokba jutva bekerülnek a táplálékláncba, kémiai veszélyt jelentenek, és a szerves szennyezőket is koncentráltabban juttathatják az élő szervezetekbe.
A világ tengereiben a halak és a műanyag hulladék aránya jelenleg 5:1, ez az arány azonban 2050-re 1:1-re módosulhat, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a műanyagok termelése, vagy pár évtized múlva már ugyanannyi hal úszkál majd a természetes vizeinkben, mint műanyag hulladék.
A Greenpeace környezetvédelmi csoport egy idei tanulmánya szerint a Földközi-tengeren begyűjtött szemét 96 százaléka műanyag, amely akár háromezer méter mélységben is megtalálható a tengerben.

Az olasz Tengerkutató Intézet (ISMAR) és a Nemzeti Kutatótanács (CNR) októberben közzétett adatai szerint a műanyag hulladék koncentráció mértéke eléri a négyzetkilométerenkénti 1,2 millió mikroműanyagot.

Egy hazai kutatás alapján pedig a Dunában található mikroműanyag mértéke meghaladja a köbméterenkénti ötven részecskét.

A mikroműanyagok tehát jelen vannak a környezetünkben, a vizeinkben, de az élelmiszerekben, az ivóvízben, a levegőben, sőt a legújabb kutatások alapján az emberi szervezetben is.

MEGESSZÜK A MŰANYAGOT

De álljunk meg egy pillanatra az élelmiszercsomagolásnál, hiszen ez az a műanyagtípus, amellyel az ember a legközvetlenebbül érintkezik. A műanyagok ugyan rendkívül ellenálló anyagok a környezetükkel szemben, ám mindez nem jelenti azt, hogy nem lépnének kapcsolatba vele.
Nem csak mikroműanyag formájában kerül a szervezetünkbe a plasztik (hetente átlagosan egy bankkártyányi mikroműanyagot fogyasztunk el), hanem a kioldódás jelensége folytán az élelmiszerekkel is. Az élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő anyagokba ugyanis kioldódhatnak káros anyagok is, egyes becslések szerint az életünk során akár 40 dkg csomagolóanyagot is elfogyaszthatunk.

Hogy mi mindent? Főleg műanyagok monomerjeit, oligomerjeit, különböző stabilizátorokat, antioxidánsokat, lágyítókat, habosító anyagokat, nehézfémeket, színezékeket, gyártási segédanyagokat eszünk meg, amelyek az emberi anyagcserét, hormonháztartást szabályozó szerveket károsíthatják. Hosszabb kitettség esetén vese- és májelégtelenséget okozhatnak, az örökítő anyag szerkezetének torzítása révén karcinogének lehetnek, gyermekkorban megzavarhatják a nemi jellegek zavartalan kialakulását, veszélyesek az ideg- és immunrendszerre.
Az anyagátadás, vagyis a diffúzió a csomagolóanyag és az élelmiszer közötti határfelületen történik, hőmérséklet függvényében a kioldódás erőteljesebbé válik, például a műanyagtányérban fogyasztott meleg ételek esetében.

Ha még mindez nem lenne elég, további problémát jelenthet az újrahasznosított csomagolás. Az egyszer használatos műanyageszközök (nagyrészt csomagolóanyagok) térnyerésének, ezáltal pedig a környezetünkre fokozottan nagy veszélyt jelentő hulladékképződés megállításának a kezelésére az európai zöld megállapodás alapján 2025-re a csomagolóanyagok 65 százalékát újra kell hasznosítani (anyagukban, energetikailag, illetve a komposztálhatóság szempontjából is), ennek megfelelően bizonyos százalékig az újrafeldolgozott alapanyagok használata is kötelező lesz a jövőben.
Az újrafeldolgozott élelmiszer-csomagolóanyagok közé bekerülhetnek akár a tisztítószerek vagy kozmetikumok csomagolási hulladékai is, a műanyag csomagolóanyagok ugyanis tartalmazzák a velük érintkezésbe került anyagok nyomait, amelyek sok esetben abszorbeálódnak a műanyagokba, és mosással nem távolíthatók el. Az újrafeldolgozás során a műanyagok magas hőmérsékletnek vannak kitéve, ennek során előfordulhat, hogy a szennyeződések lebomlanak és/vagy oxidálódnak, illetve új anyagok keletkeznek. A műanyagokban használt adalékok (amelyeket csak egy hőciklusra terveztek) szintén lebomolhatnak.
A többször újrahasznosított műanyagok minősége tehát romlik, több oligomert, bomlásterméket, szennyezőanyagot tartalmaznak, de hogy pontosan miket, az többnyire nem jelezhető előre.